Kovács József Dr. (Kojo)
Kunszentmártonban születtem 1944-ben. Az ELTE Természettudományi Karán 1967-ben vegyész diplomát szereztem, majd 30 évig kutató vegyészként dolgoztam az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében. Aktív pályafutásomat a Richter Gedeon gyógyszergyárban fejeztem be. A képzőművészet gyermekkorom óta nagyon érdekel, a kiállítások látogatása egyik kedvenc időtöltésem. Néhány fiatalkori próbálkozástól eltekintve csak 2009-ben kezdtem el aktívan festeni, eddigi képeim főleg akril- és olajtechnikával készültek.
Csoportos kiállítások:
2010
Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria
2011
Budapest, Közlekedéstudományi Intézet
Budapest, Klebelsberg Kultúrkúria
Szentendre, Magyar Honvédség Központi Kiképzőbázisa
Budapest, Pesthidegkúti református templom
Sümeg, Püspöki palota
Budapest, Bakelit Multi Art Center